A parentifikáció jelensége során a szenvedélybeteg vagy diszfunkcionálisan működő családban élő gyermekek különféle szerepek felvételére kényszerülnek. A parentifikáció jelensége a szülő-gyermek szerep felcserélődését, a gyermek életkorának nem megfelelő mértékű felelősséggel való felruházását jelenti. A legjellemzőbb gyermeki szerepek a következők: a hős, a bohóc, a bűnbak és az elveszett gyermek.
A gyermek azonban hiába kényszerül felnőtt szerepeket felvenni, a család egyensúlyának megőrzése érdekében, attól még gyermek marad, a gyermek vágyaival, szükségleteivel. Ezen szükségletek vele maradnak és gyakran felnőtt korban is hasonlóan intenzív érzésként, hiányként vannak jelen, melyek megnehezíthetik az egészséges kapcsolódást és az önelfogadást. Az a kisgyermek, akinek nem volt lehetősége természetes vágyait és szükségleteit megélni, aki nem kapott ezekre adekvát választ, annak ez ott marad a már felnőtt életében is, sokáig észrevétlenül és követeli, amire vágyik.
Éppen ezért döntő fontosságú felismerni és megismerni gombjainkat, megérteni, hogy egy korábbi életkorban született hiányt jelezhetnek. Az Egyéni konzultáció folyamatában szembenézhetünk belső gyermekünkkel, megérthetjük és kapcsolódhatunk hozzá, így szépen fokozatosan oldódhat korábbi fájdalmunk.
by 